Az idegölő géplassulás okai és megoldásai

Biztosan tapasztaltátok már otthon vagy a cégeteknél, hogy a számítógép lassan indul el, vagy nyögve-nyelve kezeli az adatokat, nem akarnak betöltődni a dolgok, hiába klikkelünk rá többször egy ikonra, csak várjuk, hogy történjen a csoda, de egyre bizonytalanabb a gépünk. Persze egy átlag felhasználónak sokszor fel se tűnik, hogy mikor kezdődik a baj. Van olyan ügyfelünk, akinek természetes volt, hogy a gép bekapcsolása után megfőzte a kávéját, és  addigra állt fel a rendszer.  Mindennek két oka biztosan lehet. 

 

Az egyik egy fizikai ok, a másik pedig a számítógépen lévő programoknál keresendő

A fizikai okok eredhetnek elavulásból. Vagy sosem volt gyors a számítógép, amit vásároltunk vagy kaptunk, vagy egyszer egy frissítés után lelassult. Ez elég gyakori. A számítógépünk nem úgy van kitalálva, hogy folyamatosan, 10 éven keresztül kiszolgáljon minket, nem. Az a program, amit feltelepítettünk, vagy feltelepítenek nekünk a számítógépünkre, egy adott időszakban képes működni, az addig fog kiszolgálni minket. Ha közben megfertőződik ezzel-azzal a rendszer, akkor addig sem.

Számítógépünkben a fizikai hiba leggyakrabb egy alkatrészben, a winchesterben jelentkezhet. Ezen tároljuk az adatokat, fényképeket, sőt erről indul el az operációs rendszer is, a Windows. Ez tulajdonképpen egy lemez, ami rögzíti az adatainkat. Forog, mint egy lemezjátszó, ilyet biztos láttatok már többen. Ez okozza többnyire a lassulást. Ki lehet cserélni egy helyes kis dobozra, amit SSD-nek hívnak. Az SSD-ben már nincsenek forgó alkatrészek, és sokkal gyorsabban be tud tölteni a számítógép, ha ilyen van beleszerelve. Ha van egy régi gépünk, és hagyományos winchesterrel szerelték, akkor nagyon egyszerű dolgunk van. Be kell menni a TZteam számítástechnikai szervizébe, és kérni kell egy SSD-beépítést, ami egy egyszerű művelet szervizkörülmények között. A tapasztalt szervizesek beletesznek egy SSD-t a gépbe, rámásolják a winchesterről a tartalmat, és minden megy tovább, csak sokkal-sokkal gyorsabban.

A legfontosabb pillanatban romlik el a számítógépünk
A legfontosabb pillanatban elromlik a számítógépünk

 

Azért ez se mindenre megoldás, mert előfordul, hogy a számítógépünk másik fontos alkatrésze, a processzor régi, vagy eleve olyan technológiával csinálták, ami nem mindenre jó, csak bizonyos feladatokra. Sajnos ez is nagyon tudja fékezni a rendszerünk használatát

A másik témakör szintén fizikailag érint minket, mert ha komolyabb programokat szeretnénk használni – tervező, videószerkesztő, képvágó stb. –, akkor szükségünk van egy jól működő számítógépre, egy webkamerára és egy jó monitorra, amin tudunk szerkeszteni. Ha itt valamelyik alkatrész kicsi, mondjuk, a memória (a RAM) kevés, ráadásul nem a gyorsabbik, hanem a lassabbik meghajtó van a számítógépünkben, akkor azt tapasztaljuk, hogy borzasztóan lassan tölti be a szerkesztendő témát.

De ugyanez a számítógép egy vállalati környezetben elég lehet arra, hogy a számlázóprogramot elindítsuk. Habár itt is vannak korlátok, mert ha a számlázóprogram vagy a készletnyilvántartó program lassan fut, azaz megy az idő és egyre több ügyfél várakozik a sorban, az sokba kerülhet a cégnek. Az is elő szokott fordulni, hogy a számítógépünk ugyan jól működne, de a benne lévő processzor nem tud elég teljesítményt leadni, mert megtelik porral, szöszökkel, amik a levegőből beleszállnak a rendszerbe. Ez így van az asztali számítógépeknél és a laptopoknál is. Nem kérdés: karbantartást kell csinálni.

Amikor kitisztítjuk, szétszereljük, kifújjuk nagynyomású levegővel belőle a port, letisztítjuk az alkatrészeket, oxidációmentesítjük a csatlakozó felületeket, az elősegíti, hogy a gép gyorsabban működjön. Nagyon gyakori hiba laptop-felhasználás közben, hogy az ölünkbe tesszük a gépet, az ágyban laptopozunk még, mert ugye elalvás még előtt elintézünk egy-két dolgot…

A laptopok alján ugyanis van egy levegő-beeresztő nyílás, ahol beszívja a levegőt a hűtéshez a gép. Ha ezt rátesszük bármiféle szövetre, egy párnára, akkor elzárjuk az utat, felforrósodik a gépünk, és a teljesítménye feleződik pillanatokon belül, használhatatlanná válik. Egyébként sem tesz neki jót, ha túl forró. Úgy vannak megcsinálva ezek a számítógépek, hogy ha bizonyos hőmérséklet fölé érkeznek, akkor automatikusan lelassítják a rendszert, hogy ne következzen be a melegedés miatt valami nagyobb probléma a gépen belül.

 

Az időjárás és a körülményeink jelentősen befolyásolják a gépünk állapotát, illetve a sebességét is közvetve

Gondoljunk bele, hogy sokszor nagyon párás a levegő egy-egy nagyobb zuhi után, sokszor meg hetekig nem esik az eső, és akkor leesik a levegő páratartalma. Ez mind befolyásolja a számítógépünk működését, hiszen a benne lerakódott por, szösz, mindenféle apróságok, amik a  jó kis hőszigetelő réteget tudnak hónapok során kialakítani. Képzeljük el, hogy három-négy éve nem volt a számítógépünk kitakarítva, csak búg-zúg és melegszik, ezzel egy időben le is lassul.

Vigyázzunk arra, hogy mit tartunk a gépünk környezetében

 

És akkor szólnunk kell a púpos akkumulátorokról is. Ha azt vesszük észre, hogy deformálódik, púposodik az aksink, ne nyomogassuk vissza, azonnal cseréljük, mert tényleg a tűzzel játszunk! Ha megreped egy ilyen lithíumos akkumulátor és kap egy kis oxigént a levegőből, csodás fényhatással robban kicsit és tűz keletkezik, és ha éghető anyag van a gépünk közelében (papírok, függöny), garantált a lakástűz – láttunk már ilyet, sajnos.

 

A gyakori karbantartás elengedhetetlen, évente egy tisztítást mindenképpen érdemes kérni

Nagyon sokszor használunk elavult gépeket otthon és a céges környezetben is. Nem fontos számítógép, mert az csak a számlázáson van, nem fontos számítógép, mert csak a nagymama használja, nem fontos, mert az majd jó lesz az unokának, tehát mindig van valami ok, mindig megmagyarázzuk, hogy miért nem fontos az a gép, és miért nem költünk arra, hogy az egész flottul működjék. Érdemes lenne pár évente lecserélni a számítógépünket... de ezt valószínűleg azért nem tesszük, mert belaktuk; programok vannak rajta, a képeink, a dokumentumaink.

A TZteamben sok ilyen feladatot oldunk meg, sok programot és beállítást kell egyik számítógépről a másik számítógépre átvinnünk. Nem lehetetlen, és sokszor megéri váltani.

A másik nem fizikai ok, ami miatt le szoktak lassulni a számítógépek, az a számítógépen lévő program elszennyeződésével magyarázható. Ahogy az interneten böngészünk, ha akarjuk, ha nem, valami mindig a gépünkre kerül. Itt lejön egy kis frissítés, ott valamilyen programot telepítenénk, mert attól sokkal jobb lesz nekünk. Ám amikor rákattintunk a program letöltésére, és elfogadjuk a kezelési útmutatót (hogy elolvastuk, tudomásul vettük, hogy mindent tudnak rólunk), akkor nem állunk meg, hanem kattintgatunk tovább, és nem vesszük észre, hogy sokszor bekattintunk olyan programocskákat, amik még föltelepülnek a gépre, hogy felhasználják a számítógépünk energiáját, és másoknak adatot szolgáltassanak. Ezeket nagyon nehéz hétköznapi, nem hozzáértő szemmel megtalálni.

A számítógép lassulását meg lehet szüntetni

 

Amikor egy számítógép karbantartását elvégezzük, a fizikai tisztításon kívül be szoktunk menni a rendszerbe, hogy megtaláljuk azokat a programokat, amelyek szemétnek minősülnek, sőt kihasználnak minket, a számítógépünk teljesítményét. Ezek a rendszerek nagyon lelassítják a számítógépünket (és ki tudja, még mit csinálnak, ugye).

Egy kedves ügyfelünk, nagyon aranyos néni, évek óta hozzánk jár, de az elmúlt fél évben nem láttuk, nemrég bejött a számítógépével, mert feltelepített egy olyan segédprogramot, amitől azt várta, hogy gyorsabb lesz a gépe. Az interneten böngészett, és ez a program felkínálkozott neki, és addig-addig mutogatta magát, míg végül telepítette a néni, miért is ne, tényleg lehetne gyorsabb a gépe.  Ezután a program úgy csinált, mintha hibákat keresne a számítógépen. Talált is több száz hibát, és ezeket kijavította. A számítógép nem lett gyorsabb, a program viszont felkínált további lehetőséget, hogy x euróért – 20-30 euró körül szokott lenni egy ilyen program ára – a plusz hibákat, amiket talált, kijavítja. Nagyon óvatosan kezeljük ezeket a programokat, mert sokszor csak átverés az egész. Megint csak az adatainkhoz, a bankkártya-adatunkhoz szeretnének hozzáférni, és egy „Nesze semmi, fogd meg jól!”-csomagot kapunk a kezünkbe, aztán már végképp lassú lesz a számítógépünk. Egy ilyen program eléggé megkeserítheti az életünket.

 

Gyakori probléma a Windows frissülése

A vírusirtós fejezetben már beszéltünk róla, hogy akkor jó a számítógép, ha Windows 10 vagy 11 van rajta, ha mindig frissen tartjuk az operációs rendszerünket, tehát bátran nyomjunk a frissítésre, hogy védve legyünk. Ez akkor igaz, ha korszerű számítógépet használunk. Mert erősebb vas, mi ezt vasnak nevezzük, tehát erősebb hardverelemek szükségesek ahhoz, hogy a számítógépünk megfelelően tudjon működni, a megfelelő programok és megfelelő vírusirtók segítségével.

A rendszeres frissítések okozhatnak kihívásokat

 

Sokszor nem a pénztárcánk az akadálya annak, hogy lecseréljük a számítógépünket egy gyorsabb számítógépre, vagy hogy egy komolyabb frissítést hajtsunk rajta végre egy komputerszervizben, hanem az aggodalmunk: ó, de hát mi lesz a programjaimmal, mi lesz a dokumentumaimmal, mi lesz azokkal a beállításokkal, amiket én hosszú hónapok, évek során beállítottam? Nem kell kétségbeesni. A TZteam szervizében erre fel vagyunk készülve, és mind a magánszemélyeknek, mind a cégeknek flottul tudunk segíteni ezekben a kérdésekben.

 

Végül nézzük, mit nem csinálunk!

Nem telepítünk olyan programot a számítógépre, ami valami gyorsítást ígér. Nem hiszünk ezekben a programokban! A szervizünk és a szerviztapasztalatunk azt mondja, hogy egy jó számítógépnek nem kellenek ilyen programok. Működjön az operációs rendszer, ha bármi lassulást tapasztalunk a számítógéppel, akkor keressünk számítógépes szakembert, és beszéljük meg vele.

Még egy érdekesség, ami gyakran előfordul. Valamelyik jó ismerősünk segít, aki nem számítógépes szakember, de ő ért a számítógépekhez, és kicsit beleavatkozik, belekattingat. Előfordul, hogy az unoka végre megérkezik, és megcsinálja a számítógépet. A kattingatás, megcsinálás végeredménye egy sokkal lassúbb gép lesz, mindenféle felugró programokkal, amik útban vannak. Ez nagyon nem jó, nem megoldás, sőt, ilyenkor mi a TZteam szervizében sokkal többet dolgozunk azon, hogy visszaállítsuk az eredeti állapotot és kijavítsuk a lassulási hibát.

 
 
Ha kérdésed lenne vagy elakadtál, örömmel segítünk neked is! Mi szeretjük a számítógépeket.
 
 

Csatlakozz Családi vagy Üzleti Klubtagsági rendszerünkhöz, ahol nemcsak a Te, hanem akár a családtagjaid, barátaid számítógépére is vigyázunk.
Nézz körbe, mennyi mindent tudsz elérni most, közel 70% kedvezménnyel! Kattints ide és legyél egy szuper közösség tagja!